A világ egyik legpatinásabb légitársaságát 1936. május 22-én alapították. 5 nappal később el is indult az első járat, amely Dublin és Bristol között közlekedett.
1958-ban indította első transzatlanti járatát Shannon és New York között.
1979-ben az Aer Lingus lett az első légitársaság, amelyet a pápa használt utazásához az Alitalia helyett. Ez is kitűnően mutatja a társaság rangját.
A cég fejlődése azonban a diszkont légitársaságok megjelenésével megtorpant. Legnagyobb riválisa – a szintén ír – Ryanair elképesztően alacsony áraival nehezen veszi fel a versenyt.

AerLingus repülőjegy
Az Aer Lingusnak újítania kellett. 2000-ben belépett a Oneworld légiszövetségbe, és radikális költségcsökkentésbe kezdett. Azonban ez sem hozta meg a várt eredményt, ezért jelenleg újrapozícionálja magát. Bejelentette, hogy 2007. április 1-jétől kilép a Oneworldből, valamint számos új hosszútávú járatot indít.
2006 októberében a Ryanair megpróbálta felvásárolni, azonban ez végül nem sikerült neki.
Aer Lingus desztinációk


[...] Airlines, British Airways, Qantas, Iberia, Cathay Pacific, LAN Chile, Finnair és Aer Lingus, továbbá tucatnyi leányvállalatuk. A Japan Airlines, a Malév, a Royal Jordanian, a LAN [...]